Forks felé tartottam, miközben mögöttem jöttek a bútorszállítók. A kedvenc autómmal vezettem a sort, egy fehér Alfa Romeóval gyönyörű és egyben gyors is. Mikor beértünk a városba, mindenki megbámulta a fogatunkat, bár tudták, hogy új család költözik a városba. A sötétített ablakokon keresztül ők nem láttak be, így nem tudhatták, hogy én viszont kiszúrtam a nyáladzó bámulókat. Csak nevetni tudtam rajtuk. Ezelőtt egy héttel már jártam itt, hogy megnézzem a házat és vezessem a felújítását. Elintéztem a beíratásomat és bejártam Forksot, de a rezervátumba nem jutottam el. Forks és a rezervátum határán van a házunk, amiben utoljára tíz éve jártam, és amibe most ismét beköltözök. Ez a ház a tragédia színhelye, amit én sajnálatos módon túléltem. Ez a ház most segíteni fog, hogy megtaláljam a kérdéseimre a választ és ezért jó, hogy a Cullenekhez is közel van. Legutóbb amikor itt jártam végig figyeltek, hogy mit csinálok, bár tisztes távolságból, hogy egy ember se vegye észre őket. Sajnálhatják, hogy én nem vagyok szokványos ember. Anyukám félig vámpír volt, míg az apukám ember ezért én ide-oda tudok alakulni ember énem és a vámpír énem között. Hasonlít, ez a dolog az alakváltók képességére csak én jobban tudom szabályozni és soha nem lehetek teljesen ember. Nekem nincsen ilyen lehetőségem, mert nem csak a múltam hat ki a mostani életemre, már ha ezt lehet életnek nevezni, de sokszor megszomjazom. Ilyenkor csak állati vért iszom, vagyis vegetáriánusnak mondanám magamat. Mikor befordultunk az egyik elrejtett elágazáson megláttam a házat, amiben az egész életem egy rossz viccé változott.
-Végre itt vagyok. Kezdődhet a játék, amit én fogok megnyerni. A Voulturinak nincs esélye!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése